Rengeteg féle sütit megsütöttem már, de a Rugelach valahogy eddig kimaradt repertoáromból, magam sem értem miért…
Imádom kipróbálni a különböző kultúrák ételeit, és a gasztronómián keresztül kalandozni a nagyvilágban, ezért nagyon kíváncsian vártam mi is fog kisülni ebből az askenázi eredetű finomságból.
Amit a Rugelachról érdemes tudni, hogy a Hámán táska és a fánk mellett ma is a hanukai ünnepi asztal egyik legfontosabb eleme. Elterjedése a 20. század elejére tehető és az Egyesült Államokban kezdte el világhódítóútját. Olyan ünnepi sütemény ez, ami a bevándorló közép-európai zsidók számára az óhazát és ezen keresztül gyökereiket, hagyományaikat jelentette. Ez az apró finomság, különleges krémsajtos, mennyeien puha tésztájával, számtalan változatban variálható töltelékével azonban egy idő után az egész kontinenst és ma már mondhatjuk, hogy a világot is meghódította.
Leggyakrabban asztalt gyümölcsös töltelékkel, dióval, kakaóval készítik. Én most egy kicsit átvariáltam, a tészta teljeskiőrlésű lisztből készült, a krémsajt (mascarpone) természetesen maradt, hiszen e nélkül nem is lehetne Rugelach. A töltelék mák, melyet egy kifacsart narancs illatozó levében főztem fel, a héja mellett egy kis fahéj is került a töltelékbe. Csodásan illatozó, ünnepi sütemény, szívből ajánlom! 🙂
Hozzávalók:
Tészta:
A tészta hozzávalóit dolgozzuk össze és gyúrjunk belőle sima tésztát. Ezután 40 percre helyezzük vissza a hűtőszekrénybe.
Töltelék:
A töltelékhez a narancslevét főzzük fel az édesítővel, ezután tegyük bele a mákot, valamint a narancs héját. Főzzük 1-2 percet, majd húzzuk le a tűzről.
A tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki és vágjunk belőle háromszögeket, ezekre tegyünk egy-egy mokkáskanálnyi máktölteléket és csavarjuk fel. Tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe és kenjük le egy tojással.
180 fokra előmelegített sütőben 23 perc alatt sülnek készre.
Dobozban 1 hétig is eláll, ha marad belőle…